Az üveg története
Az üveg felfedezése az ókorba nyúlik vissza, amikor a főníciai gályák járták a világ tengereit, és virágzó kereskedelmet bonyolítottak más kultúrákkal. A kereskedelmi szállítmányok közé tartozott a szóda, amelyet vizinövények hamujából nyertek. Plinius római történetíró szerint, főníciai hajósok egy véletlennek köszönhetően találták fel az üveget, mikor az általuk szállított nátron (szóda) a tengerpart homokjával keveredve megolvadt a tábortűzben. Ezt követően nyílt lehetőség először mint mázat felhasználni, majd később már kisebb üveg díszeket, majd üvegtárgyakat is készítettek belőle.
Az első üvegszerű leletek az i.e. 5-4. évezredből kerültek elő. Ezek az üvegek még légbuborékokkal, zárványokkal teli, átlátszatlanok voltak. Eleinte a természetes szennyeződésekből adódó elszíneződéseket használták ki, majd később salétrom, ólom-oxid és egyéb anyagok hozzáadásával sikerült sárgás áttetsző üveget előállítani. A tökéletesen színtelen üveget a római üvegművészet terjesztette el, időszámításunk kezdetén. Ez után kezdték el az üveget színezni. Eleinte a legelterjedtebbek a különböző kék árnyalatok voltak. A középkorban már zöldes, sárgás és barnás árnyalatú üvegeket is elő tudtak állítan, a melegebb színekre azonban egészen 1679- ig kellett várni, ugyanis ekkor sikerült Johannes Kunckelnek a potsdami üveghuta művészeti vezetőjének különböző rézvegyületekkel bíborszínű rubinüveget előállítani. A következő két évszázadban kezdték alkalmazni a ma is alkalmazott színező vegyületeket.
Az üvegszínezés és ezzel együtt az üvegfestészet kialakulásának kezdete a XI. és XII. századra, míg az üvegfestészet elterjedése a XIII. századra tehető. A középkori keresztény templomokban a díszítő funkció mellett tanító-nevelő szerepe is volt a korabeli ablakoknak ("szegények Bibliája"). A korábbi századokban egyeduralkodóvá vált üvegmozaik művészetét fokozatosan felváltotta az üvegfestészet, melynek csúcspontját a francia gótikus katedrálisok jekentik. Ezeknél a vaskos teherhordó falak helyett, karcsú kőbordákat és támpilléreket alkalmaztak, melyek levezetik a boltozat terheiből fellépő erőket. A falaknak szinte csak térhatároló szerepük maradt, ami lehetővé tette, hogy ezeket hatalmas ablakokkal törjék át. A kőrácsokkal tagolt és színes üvegfestményekkel üvegezett ablakok a falfelületeket szinte teljesen feloldják.
Kapcsolódó kisfilm: CAPTURING MAGIC-THE MAKING OF STAINED GLASS
A XIV. századtól egyre nagyobb és egyre vékonyabb üveglapokat tudtak előállítani. Feltalálták az ezüstkloridos páceljárást a silberezést, mellyel gyönyörű szalmasárga színt tudtak elérni, és elterjedtek az un. überfang többrétegű üvegek, melyek vékony színes rétegét csiszolással tudták eltávolítani, így érve el a kívánt mintát.
A XVIII-XIX. században megjelent tömegtermeléssel előállított síküveg hatására, az olmozott üvegeket egyre kevesebb helyen alkalmazták. Ennek hatására a korabeli üvegfestő műhelyek hanyatlani kezdtek, velük együtt számtalan féltve örzött eljárás tünt el.
A XIX. század historizmusa elhozta az üvegfestészet másodvirágzását. Az ekkorra már szinte tökélyre fejlesztett üvegek nem voltak alkalmasak a középkori ablakok helyreállításához, ezért elkezdtek un. antik üvegeket gyártani, melyek mind színükben, mind pedig texturájukban hasonlítottak a korabeli üvegekhez. Ezek a kézzel gyártott, fújt antik üvegek a belsejükbe zárt buborékokkal, szálakkal egyenetlen felületükkel, csodálatos színeikkel tökéletes megoldást nyújtottak az üvegfestők számára.
Magyarországon a XIV. századtól kezdett elterjedni az üvegfestészet. Megkezdték mmunkájukat az első üveghuták a Zenplénben, a Mátrában, később a Mecsekben, így a XV. századtól az ablakok befedésére szolgáló üvegek már elsősorban ezekben a manufaktúrákban készültek. Az 1800- as évek igazi áttörést hoztak Magyarország murális üvegművészetében. Az 1867- es kiegyezést követően példátlan fejlődésnek indult. Ezt a korszakot tekintjük az üvegfestészet Hőskorának, melynek legkiemelkedőbb alakjai a teljesség igénye nélkül, Roth Miksa, Kratzmann Ede, Ligeti Sándor, Palka József, Zsellér Imre.
